Segítő kategóriák: Kineziológia és Online konzultációSegítő Tags: Etyek és Fejér megye
Orosi Tünde vagyok, kineziológia a szakterületem.
Első találkozásom a kineziológiával elég rég történt, 8 hónappal a lányunk születése után. Azt az időszakot nem írtam be piros betűkkel a naptáramba. Nem volt elég a szülés utáni depresszió, még a házasságomban sem volt minden rendben. Az anyasággal is voltak problémáim és észre vettem magamon azokat szülői mintákat amiket szerettem volna elkerülni. Akkor kezdődött az én önismereti utam, ami még nem ért véget és ahogy elnézem egy darabig nem is fog.
2010-ben a kineziológia One Brain ágának tanulásával kezdtem el ezt a folyamatot, ami érzelmi stressz oldásával foglakozik. Ebben eljutottam az oktatói szintig. Itt egy kicsit meg is csömörlöttem a sok tanfolyamtól. Ebben az időszakban lettem az „Ugorj a békákkal” gyermek tréning oktatója és végeztem el néhány mini képzést, amik a One Brain-re épültek.
A képzések alatt nagyon sok oldást kaptam a gyakorlások közben. Voltak olyan témák, mint például a szülőkkel való kapcsolat, amik nagyon sokszor előjöttek. Ez a téma a nálam járt klienseknél mindenkinél jelen volt valamilyen szinten. Ez az, amivel érdemes sokat foglalkozni, hiszen ez alapozza meg a gyermekeinkkel való kapcsolatunkat.Sokáig azt hittem, hogy egy kineziológia ággal megváltom a világot. Úgy voltam vele, mint Gus Portokalos a Bazi nagy görög lagzi című filmben a Windexxel, azt gondoltam, hogy mindenre jó. Aztán kinyílt a világ.
Késztetést éreztem arra, hogy folytassam a tanulást és ismerkedjek meg más ágakkal és módszerekkel is. Ekkor lettem természetgyógyász kineziológus, amihez szükséges volt a természetgyógyászati és az egészségügyi modulból vizsgát tenni, illetve egy szakmai bizottság előtt, vizsgázni. Így lett belőlem egészségügyi szakdolgozó, aki ÁNTSZ engedéllyel rendelkezik.Ezután a Touch for Health következett, ami kifejezetten a test energetikai blokkjait oldja.
Volt néhány kitérő is, hogy ne csak mindig kineziológiát tanuljak. Így végeztem el a „Játékos agyintegráció” a „Stresszkezelési technikák” és a „Tanulási coaching” képzéseket.
Aztán visszatértem a gyökerekhez, a kineziológiához és elvégeztem a Stress Releasa, (szelíd stressz lebontás) és a Brain Gym®, (ami pedig kifejezetten képesség fejlesztéssel foglakozik) ágakat. Arra nagyon büszke vagyok, hogy ebben az évben a Brain Gym® oktatója lettem.A kineziológia is fejlődik folyamatosan, figyelembe véve a legújabb kutatások eredményeit, így nekem is fejlődnöm kell. Ennek eredménye, hogy megtanultam az Agyformatálás technikáját. Az Agyformatálás az aggyal dolgozik, illetve az agyban stressz hatására keletkezett energetikai blokkokkal. A kezelés célja, hogy a különböző agyi területek képesek legyenek összhangban dolgozni.
Lehet, hogy valami kimaradt, de annyi mindent tanultam az elmúlt 12 évben, nem biztos, hogy minden eszembe jut, de hogy ne unatkozzak nagyon, most két képzésem van folyamatban.
Ez alatt az idő alatt nem csak szakmai dolgokat tanultam, hanem nagyon sokat magamról. Az önismeretben legtöbbet a most 13 éves lányom segít. Az Ő fejlődésével együtt lehetőséget kapok a saját gyermekkori traumáim feldolgozására. Olyan nagy tükröt tart elém, hogy ha nem akarok, akkor is kénytelen vagyok belenézni és szembesülni azokkal a dolgokkal vagy hibáimmal, amivel foglalkoznom kell. Ez nem mindig könnyű. Néha egyszerűbb lenne eltörni azt a tükröt mert annyira fájdalmas, vagy kellemetlen, de ezzel nem lenne megoldva semmi, sőt a lányom tovább vinné ezeket a terheket. Ezért inkább erőt veszek magamon és a megoldáson gondolkodom rombolás helyett. Most azt gondolom, hogy egy nagyon mély szeretetteljes kapcsolatot sikerült kialakítani a lányommal, attól függetlenül, hogy kamasz, hogy szemtelen, hogy kupis, hogy lusta, bölcs, okos, és tehetséges.
Tapasztalataimat felhasználva kifejlesztettem egy 3 alkalmas felnőtt tréninget, ami a „T+T az ANYA-JEGY -telenítő” nevet kapta a keresztségben. Ezeket a jegyeket mutatja nekem a lányom nap mint nap a tükörben. Ezzel a 3 alkalommal neked is lehetőséged van szembenézni a saját tükörképeddel.
Felnőtteken kívül folyamatosan dolgozom gyerekekkel, egyénileg és csoportban is. Van egy nyolcadikosokból álló csoportom, akiknek 5. éve tartok heti rendszerességgel foglakozásokat. Fantasztikus dolog volt látni Őket felnőni. Sokat tanultam tőlük, róluk ez alatt az idő alatt és megfigyelhettem az életkori sajátosságaikat, hogyan változnak és mire van igényük. Ez nagyon sokat segít nekem a gyerekekkel való munkában.
Szeretem az állatokat, ki merem mondani, hogy macskás vagyok, de az nagyon. Szeretem a zenét a táncot és a vizet a felszínen és a felszín alatt is. A víz alatti világban az a varázslatos, hogy ott tudjuk egy kicsit visszaidézni a magzat korunkat. Víz vesz körül, csend van és béke, csak a légzésedet hallod és egy csövön keresztül veszed a levegőt.
Ha úgy érzed, hogy valami megszólított és kérdezni szeretnél, keress bátran.
Etyeken és Biatorbágyon tudunk találkozni.Online konzultációt is vállalok.
Szeretettel:
Tünde-
- Nincs intézmény