Barion Pixel

All Frekvencia terápia in Budapest

A frekvencia terápia atyja ifj. Royal Raymond Rife (1888 – 1971) egy tudós, biokémikus, mechanikai és elektromos kutató, felfedező volt. A Heidelbergi Egyetem díszdoktorrá fogadta őt korai munkáiért.

Legismertebb találmányai a „frekvencia-készülék”, valamint az „univerzális vírus-mikroszkóp”, aminek a #3.(1933), #4. és #5. (1938) modelljei 60.000-szeres nagyítással és 31.000-szeres felbontó képességgel rendelkeztek és ezzel felülmúlták az elektronmikroszkópokat.

Bizonyos audio-spektrumos rezonáns frekvenciákon működő készülékeket is alkotott, hélium gázcsövekkel, amikkel sikeresen tudott különbözõ betegségeket gyógyítani, a rákot is beleértve.

Rife-nak 1920-tól sikerült elérnie azt, amit a mai elektron-mikroszkópokkal még ma sem lehet kimutatni: élőben, színesben és nagy felbontás mellett tudta vizsgálni a mikróbákat. Ezt rés-spektroszkópiával, precízen állítható és forgatható kvartz-prizmákkal, túlnyomórészt ibolyántúli fénysugárzások két ilyen, a minta által kiválasztott, egymástól kissé eltérő hullámhosszával tudta elérni.

Ezek a kiválasztott, többnyire a látható fény spektrumán kívül álló frekvenciák voltak azok, amik rezonálva láthatóvá tették a mikrobákat. Ez a két fény-hullámhossz interferenciát okozott, ami így nagyobbá vált, és már a látható fény spektrumába esett. Ezzel Rife volt az első kutató, aki élő mikrobákat tudott vizsgálni.

A frekvencia terápia

A szuperfinom mikroszkópjainak köszönhetõen felfedezte, hogy minden ilyen kis méretű és betegségeket keltő organizmus sebezhető egy speciális frekvencia-besugárzással, ami más élő közegre egyáltalán nincs hatással.

Évekig kísérletezgetve feltérképezte minden általa veszélyesnek tartott baktérium, vírus halálos oszcilláló frekvenciáját.

Sok ilyen frekvenciát állapított meg!

Rife többféle ilyen rezonáns frekvenciákon működő készüléket alkotott különféle betegségek, többek között a rák betegség gyógyítására.

Az első eredmények

Már 1934-ben (a kutatásainak kezdeti fázisában) Rife és kollégái 16 súlyos rákos beteget kezeltek, akiket az akkori orvostudomány megmenthetetlennek vélt. Minden páciensét ezzel a rezonáns frekvenciával besugárzó készülékével kezelte, 3 naponta 3 percig.

Azt észlelte, ha ennél többször kezelte volna őket, akkor a tömegesen elpusztult mikroorganizmusok gyorsabban halmozódtak volna fel, mint ahogyan azokat a szervezet képes lett volna eltüntetni.

A rákos daganatok fokozatosan visszahúzódtak.

3 hónap alatt 14 beteg teljesen felépült.

A teszt eredetileg kitűzött 90 napja után, a frekvenciák módosításával 4 héten belül a két megmaradt beteget is sikerült stabilizálni, majd lassan kigyógyítani.

A teszt „90 napos határidő” nélkül viszont 100 %-os sikernek tekinthető.

Rife 1953-ban így írt tapasztalatairól és az 1934-es gyógyítási eredményeirõl:

„A frekvencia készülék általi gyógykezelés során a betegek semmiféle fájdalmat nem éreznek, semmiféle hang nem hallható, és semmiféle érzés sincs. Egy cső kivilágosodik és 3 perccel késõbb a gyógykezelés véget is ér. A vírus vagy baktérium elpusztul és a test természetes úton renbehozza magát azok toxikus hatásától. Egyidejűleg többféle típusú betegséget is lehet így kezelni egycsapásra… Az elsõ (az 1934-esre utal) klinikai munka a rákbetegségre dr. Milbank Johnson orvos felügyelete mellett lett lebonyolítva, amit a Dél Kaliforniai Egyetemnek a Speciális Orvosi Kutató Társasága szervezett meg…

3 hónap múltán, 14 úgynevezett „menthetetlen” esetet le lehetett írni mint klinikailag teljesen meggyógyultat, amit a jelenlévõ öt orvos és még dr. Alvin G. Foord orvos és patológus is megállapított… Semmiféle hőemelkedés nem volt észlelhető a frekvencia készülékes kezelés alatt vagy után. Semmiféle speciális étkezés nem lett használva ezen klinikai vizsgálatok egyikénél sem, bár kijelenthetjük, hogy a beteg alkalmasabb étkeztetése használna az egyénnek.”
kelt: december 1, 1953. aláírás: R. R. Rife

Rife által bekalibrált készüléket 1935 – 1938 között több klinika is alkalmazni kezdte, hasonló eredmények felmutatásával, míg hatalmas nyomás alá nem kerültek 1938 végétõl.

Az elnyomás és elhallgattatás

Az akkori Amerikai Orvos Társaság következetes és megsemmisítő hadjáratot kezdett Rife és társai, valamint minden frekvencia terápia készüléket használó orvos ellen, azért mert nem a bevett felfogás szerint, azaz nem a „megszokott nemzeti biztonsági követelmények” szerint dolgoztak.

Azóta az amerikai Állami Gyógyszer Hivatal (FDA) és a Nemzeti Rákellenes Intézet (NCI) teszi ugyanezeket a lépéseket.

Valójában az igazi mozgatórugók a hatalmas vállalatok, a gyógyszeripar, az orvosi készülékeket gyártó cégek, a rák és más betegség szervezetei, kutató-központok és maga az állam, de még a média nagy része is, ami kontroll alatt van.

A diagnózis, az ún. gyógykezelés és a kutatás irdatlan nagyságú profitokat és zsíros kereseteket kreál. Rife gyógyszermentes gyógymódja túlságosan is sikeres volt szinte minden vírusos betegségre és ez lett a veszte.

Georges Lakhovsky, a „multihullám oszcillátor” feltalálója, aki az 1920-as évektõl kezdve rákdaganatos állatokon és késõbb emberi mintákon végzett sikeres kísérleteket.

A multihullám oszcillátor „ultra rádió frekvenciák” széles spektrumában sugárzott.

Ezzel a készülékkel kettős hatás volt észlelhető: egyrészt fokozatosan eltüntette a rákos daganatokat azáltal hogy szelektíven csak a beteg részt szétroncsolta, másrészt pedig mintha megemelte volna minden sejt energia (vitalitás) szintjét egyidejűleg.

Ed Petit kísérletekkel igazolta, hogy a multihullám oszcillátorral kezelt vízzel növesztett csírák 3-szor gyorsabban fejlõdtek mint a normál csapvízzel kezeltek, azaz mintha nem is csak a sejtekre, hanem talán az atomi struktúrákra lenne kedvezõ hatással. Lakhovsky módszere is az elhallgattatás sorsára jutott.