A grafológia a kézírást, mint a jellemkifejezés tudományát értelmezi. Szó szerinti fordításban az írás tanulmányozását jelenti és az ebből levont személyiségre, jellemre vonatkozó értelmezéseket. A grafológia a pszichodiagnosztika egyik jeles módszere, melyhez írásmintákat használnak.

Milyen területeken használható a grafológia?

Személyes tapasztalatom eme tudománnyal egy állásinterjú részeként alkalmazott grafológiai elemzés volt. Egy újonnan nyíló extravagáns kaszinóba kerestek krupiéket és a vezetőség grafológust kért fel a jelöltek elemzésére.

Alapvetően egy vezető kiválasztásánál is alkalmazható ez a módszer – állítják a grafológusok. Némely pozíció betöltésénél vannak elengedhetetlen tulajdonságok. Előfordul az is, hogy összehasonlítják az állás előző betöltőjének kézírását, a pályázó kézírásával, ez iránymutatást ad, hogy azokat a feladatokat képes lesz-e ellátni.

 

Öntérkép a grafológia segítségével

Számos önismereti módszer létezik, nem feltétlenül kell elkötelezni magunkat egy mellett. Az önismereti módszerek együttes alkalmazása irányt mutathat életünk neuralgikus pontjainak feltérképezésében. A grafológia többek között segíthet az írásunk által a hozott képességeink feltárásában, adottságaink kiaknázásában. Ha tudjuk, hogy mik azok a képességek, amikkel rendelkezünk, könnyebben haladhatunk az utunkon. Sose vagyunk készen, így az erősségeinket fejlesztve, a hiányosságainkat elhagyva egészséges, boldog, gazdag és teljes életet élhetünk.

Partnerkapcsolatok és üzleti kapcsolatok terén is hasznos, ha egy grafológus segítségével kielemezzük, hogy milyen a viszonyunk más emberekhez, mennyire reális az önképünk, hogyan vélekedünk magunkról. Egy grafológus segítségével a kapcsolati rendszerekben is könnyebben megtalálhatjuk a nekünk való helyet. Könnyebben kommunikálhatunk másokkal, ha tisztában vagyunk emberi viszonyainkban betöltött szerepeinkkel.

Egészségünk szempontjából is nagyon hasznos, ha tudjuk, melyek azok a szervek, zónák testünkben, melyek fokozott odafigyelést igényelnek. Ha szeretnél többet olvasni egészséges életmódról, itt megteheted. 

 

Kihez forduljunk, ha grafológiai elemzést készíttetnénk?

A képzettségek és az évek száma nem mérvadó, ha grafológust keresünk. Fontos, hogy jó emberismerettel rendelkezzen, empatikus legyen a szakember. Egy jó grafológus elemző gondolkodásmóddal rendelkezik és szükség esetén más egyéb területen is van jártassága. Több éve foglalkozik emberekkel, nem csak az írást nézi, hanem feltáró beszélgetést is folytat a klienssel. Fontos megérteni az indítékokat, hogy mi motiválja az ügyfelet, hogy grafológiát vegyen igénybe. Ha segítőt választunk, az elköteleződés fontos, nem szereti senki, ha félig kész ügyfelet indít útjára vagy más munkáját kell átvennie.

 

KATTINTS IDE A GRAFOLÓGUS SZAKÉRTŐKHÖZ!

Nábozny Natasa
Author: Nábozny Natasa