Az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésével, valamint a bizonytalan minőségű, tisztázatlan hátterű egészségügyi szolgáltatók tevékenységének visszaszorításával összefüggő, egyes törvények módosításáról szóló 2019. évi CXI. törvény („Kuruzsló törvény”) – többek között – módosította a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: „Btk.”) 187. §-ban rögzített kuruzslás jogi tényállását. A Btk. hivatkozott módosításával, 2020. február 15. napjától kezdődő hatállyal, az egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlatot, és a nem konvencionális gyógyító és természetgyógyászati eljárások körébe tartozó tevékenységeket is az úgynevezett elkövetési magatartások körébe vonta a törvényalkotó. Ez azt jelenti, hogy ezen tevékenységek gyakorlásával is kifejthetünk Btk.-be ütköző tevékenységet, ha képesítés hiányában vagy nem megfelelő képesítéssel végezzük.
A jogalkotói célkitűzés és a megvalósítás
Megjegyzendő, hogy a Kuruzsló törvény célkitűzése vélhetően az emberi egészség védelme és az egészségügyi szolgáltatókba vetett bizalom megőrzése volt, amelyhez hozzátartozik, hogy orvosi-, természetgyógyászati tevékenységet, a nem-konvencionális gyógyító eljárások körébe tartozó- és pszichoterápiás tevékenységet csakis olyanok folytassanak, akik rendelkeznek az ahhoz szükséges végzettséggel, képesítéssel és jogosultsággal.
A módosítás tekintetében több szakma, szakterület képviselői is kifejtették aggályukat, amely többek között abból adódott, hogy a Btk. hatálya alá vont egészségügyi szolgáltatások – pszichoterápiás gyakorlat, nem konvencionális gyógyító eljárások – fogalomrendszere hiányos, és vélhetően nem fedi teljesen a napjainkban ismerté vált gyógymódokat, kezeléseket.
Hogyan igazodhatunk el a jogi útvesztőben?
Jelen írás célja, hogy – a teljesség igénye nélkül – összefoglalja a legfontosabb kritériumokat, melyeknek a megfelelés elengedhetetlen a hatályos jogszabályi környezetnek megfelelő működéshez.
Pszichoterápia, klinikai szakpszichológia
A pszichoterápia fogalmát az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: „Eütv.”) 103. § (1) bekezdés rögzíti, amely szerint a pszichoterápia többféle módszeren alapuló, tudományosan megalapozott, a pszichés és pszichoszomatikus zavarok esetén alkalmazott, egyéni vagy csoportos formában, több, meghatározott időtartamú ülésben történő terápiás eljárás, amelyet a pszichoterápiás eljárások végzésére képesítéssel rendelkező szakorvos vagy klinikai szakpszichológus végezhet önállóan.
A pszichoterápiát megfelelő képzettségű szakorvos és klinikai szakpszichológus egyaránt alkalmazhatja, azonban gyógyszeres terápiával csak orvos kombinálhatja. Az eljárás megkezdése előtt orvosi vizsgálat, az eljárás során pedig szükség esetén orvosi konzultáció szükséges, amennyiben az eljárást pszichológus végzi. A pszichoterápia jellegéből fakadóan mindkét félnek önkéntesen kell részt venni az eljárásban.
A klinikai szakpszichológiai tevékenység fogalmát szintén definiálja az Eütv: a 103. § (2) bekezdése, szerint a klinikai szakpszichológiai tevékenység az a klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus által végzett tevékenység, amely
a) a lelki egészség megőrzésére, fejlesztésére és helyreállítására,
b) a lelki zavarok megállapítására, vizsgálatára és okainak feltárására,
c) egyes betegségek diagnosztizálásához szükséges pszichodiagnosztikai vizsgálatok végzésére, valamint
d) a lelki zavarok pszichológiai módszerekkel történő korrekciójára irányul.
Nem-konvencionális gyógyító és életminőségjavító eljárások
Az úgynevezett nem-konvencionális eljárásokról az Eütv. 104. §-a rendelkezik, amely szerint a nem-konvencionális gyógyító és életminőségjavító (a továbbiakban együtt: „nem-konvencionális”) eljárások célja az egészségi állapot kedvező befolyásolása, a betegségek megelőzése, valamint az egészséget veszélyeztető, illetve károsító tényezőkkel szembeni védekezés lehetővé tétele.
A nem-konvencionális eljárások, az egészség és betegség eltérő szemléletén, a konvencionális, természettudományosan megalapozott eljárásoktól eltérő megközelítésből eredő módszereken alapulnak, amelyek – a külön jogszabályban foglaltak szerint – a konvencionális gyógyítási módszereket kiegészítő, helyettesítő, továbbá életmódjavító eljárások.
Nem-konvencionális eljárás helyettesítő eljárásként – azaz, ha nem orvosi terápia kiegészítéseként, hanem ahelyett alkalmaznak – csak orvosi ellenőrzés mellett alkalmazható.
Fontos, hogy nem-konvencionális eljárásokra a természetgyógyászati tevékenységről szóló 40/1997. (III. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Korm. rendelet”) rendelkezéseit is alkalmazni kell (Korm. rendelet 1. §), függetlenül attól, hogy a Korm. rendelet vagy más jogszabály a két fogalom egymáshoz való viszonyát rögzítené.
Kik gyakorolhatnak nem konvencionális és természetgyógyászati konvencionális eljárásokat?
– A Korm. rendelet 2. §-a értelmében – amit a fentiek szerint a nem konvencionális eljárásokat gyakorlókra is alkalmazni kell –, a természetgyógyászati és nem konvencionális gyógyító eljárásokat (együttesen: „tevékenységet”) felsőfokú egészségügyi képzésben részesült személy, valamint a klinikai szakpszichológus és klinikai gyermek-szakpszichológus a tevékenységet nem-konvencionális szakirányú továbbképző tanfolyam (a továbbiakban: tanfolyam) elvégzését és eredményes vizsga letételét követően végezheti, az eredményes vizsga letételét igazoló bizonyítványban feltüntetett területen, a beteg előzetes szakorvosi vizsgálata, illetve szakellátása után, vagy azzal párhuzamosan az adott terület szakorvosával konzultálva.
A főiskolai és egyetemi egészségügyi végzettségű szakemberek, valamint a klinikai szakpszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus számára a vizsgát az egészségügyi szakképzést folytató, felsőfokú képző intézmények államilag elismert képzése keretében lehet letenni.
– Az egészségügyi szakképesítéssel nem rendelkező középiskolai végzettségű személy, valamint nem egészségügyi felsőfokú végzettséggel rendelkező személyek a tevékenységet abban az esetben végezhetik, ha az (1) egészségügyi alapismereteket oktató és (2) az adott tevékenység végzésére jogosító tanfolyamot elvégzik, és eredményes vizsgát tesznek. Amennyiben ezen személyek rendelkeznek egészségügyi szakképesítéssel, a tevékenységet abban az esetben végezhetik, ha az adott tevékenység végzésére jogosító tanfolyamot elvégzi, és eredményes vizsgát tesz.
Azaz a nem-konvencionális gyógyító és a természetgyógyászati tevékenység főiskolai, egyetemi egészségügyi végzettség, illetve egészségügyi szakképesítéstől függően tanfolyam elvégzése és vizsga letétele alapján végezhető kivéve hagyományos kínai gyógyászat területén, amely esetben legalább 5 éves, felsőoktatási képzést követően megszerzett oklevéllel rendelkező személy akinek a részére az illetékes hatóság meghatározott időtartamra szóló tevékenységre jogosító engedélyt adhat ki.
A tevékenység végzésére jogosult személyek körét, valamint a kiegészítő, illetve helyettesítő tevékenységeket a 11/1997. (V. 28.) NM rendelet tartalmazza https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99700011.nm
A nem konvencionális és természetgyógyászati konvencionális tevékenységek megkezdésének és gyakorlásának feltételei:
Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásának szükséges minimumfeltételekről szóló 60/2003 (X. 20.) ESzCsM rendelet általános és szakmánkénti feltételei pontosan meghatározzák, hogy mely egészségügyi szolgáltatások milyen feltételekkel nyújthatóak (https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0300060.esc).
Egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet az átmeneti működési engedély jogintézményével ad lehetőséget arra az esetre, ha nincs meghatározva szakmai minimumfeltételrendszer egy adott – Magyarországon még nem bevett – ellátásra. Ebben az esetben az országos tisztifőorvos ideiglenesen lehetővé teheti az egészségügyi szolgáltatás gyakorlását, az adott szolgáltatás nyújtásának átmeneti szakmai feltételeinek meghatározásával.
Egészségügyi szolgáltatás főszabály szerint kizárólag működési engedély birtokában, az abban meghatározottak szerint, kezdhető meg, illetve folytatható. A működési engedélyt, az ellátás formájától függően, a megyei, illetve a fővárosi kormányhivatal népegészségügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala vagy az országos tisztifőorvos adja ki. A működési engedélyezési eljárás részletszabályait a 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet tartalmazza.
Fontos, hogy a működési engedély kiadásának feltétele, hogy a kérelmező rendelkezzen felelősségbiztosítással.
Az engedélyeztetési eljárásért igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni, amelynek mértékét az 1/2009. (I. 30.) EüM rendelet határozza meg.
Összefoglalva, mielőtt bármilyen gyógyító tevékenységbe kezdenénk, vizsgáljuk meg, derítsük ki – ha kell, ehhez kérjünk segítséget –, hogy a tevékenység, amelyet el akarunk sajátítani, vagy gyakorolni kívánunk, mely egészségügyi szolgáltatás alá tartozik.
Ezt követően szedjük össze azokat a feltételeket, amiket teljesítenünk kell, ahhoz, hogy a tevékenységet önállóan is folytathassuk. A teljesség igénye nélkül – mert ezen feltételek tevékenységenként/szolgáltatásonként eltérhetnek –, rendelkeznünk kell:
– államilag elfogadott szakképesítéssel (!)
– működési engedéllyel
– felelősség biztosítással
Konkrét tevékenység gyakorlásával kapcsolatos jogi vonatkozású kérdések esetén testreszabott konzultáció keretében szívesen állunk rendelkezésére.
Dr. Végvári Ildikó ügyvéd
Végvári Ügyvédi Iroda
H-1062 Budapest, Andrássy út 92-94.
tel: 06 1 200 80 40; 06 1 200 80 90
e-mail: ildiko.vegvari@vegvari.eu
Forrás:
– az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény
– a természetgyógyászati tevékenységről szóló 40/1997. (III. 5.) Korm. rendelet
– az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről 60/2003. (X. 20.) szóló ESzCsM rendelet
– az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet
– az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egyes közigazgatási eljárásaiért és igazgatási jellegű szolgáltatásaiért fizetendő díjakról szóló 1/2009. (I. 30.) EüM rendelet
– a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet
